Feltöltve: 2016. júl. 14., hé
Válogatás a költő verseiből
Emberhitű
Európa közepén
kirekesztett egy nép:
Se keresztény, se pogány,
emberhitű monogám.
Barbár múltat hazudnak,
sár-szennyben meghurcolva,
humánumról állítva,
emberhitünk mágia.
Hátunk mögött testvérünk,
becsületünk és vérünk,
életévek, remények,
emberhit és szemérem.
Szemünk vak, szívünk tiszta,
Istenhez vágyunk vissza:
Szerelemben fényekkel,
emberként az évekkel!
Mocskot borítanak ránk,
mert nincs bűnünk s mániánk.
Istenünk van és Hazánk,
emberhitünk, Nagyapánk.
Európa közepén
becsületes egy nép:
Se keresztény, se pogány,
emberhitű monogám.
2012. 03. 01.
Hidd el, testvér
Nem sírok én, ne hidd, testvér!
Állok a golyók elé.
Bár lőne ez a féreg eszme,
ne enne bú-rögeszme!
Nem sírok én, az álmok sírnak;
s hallom, hogy mások sírnak,
sötét magányukban halkan,
se vétket, se imát nem mormolnak!
Nem sírok én, ne hidd, testvér!
A szél mormogja vétkem:
Embernek születtem, ennyi a vétkem,
lelket ültetett belém az Isten!
2014. 09. 18.
Ígéret
Öreg idő ringatózik
pislákoló tudatunkban,
mintha minden csak majd holnap,
úgy, magától megváltozik!
Mintha minden csak majd egyszer,
hipp-hopp módra, ígérgetők
vezényszavára, teremtő
akaratvágy nélkül, egyszer
valóra válna! És senki,
senki se vágyna a mában,
szabadság fénymámorában,
senki se vágyna ma élni!
Öreg idő ringatózik
hipnózis csapdába csalva,
várjuk hamis álmainkban:
Hipp-hopp, a világ változik!
Olyan hazugság ma minden,
mint ha a mában az álom
itt járna köztünk, mint ha most,
most lenne a világ legszebb!
Olyan hazugság ma minden
pislákoló tudatunkban,
mintha minden csak majd holnap,
holnap élne csak az élet!
2014. 05 26.
Szégyen
Az Istenember hajlong,
könnyezik, szolgál, szenved,
törvények rabja, hajszolt.
Zúg az agy, süvít a szél!
Sólyom száll, messze remény...
Otthona kihalt verem.
Csattog az ostortörvény!
Szerelme, a nő, retteg!
Zúg az agy, süvít a szél!
Sólyom száll, messze remény...
Mindennapok rabja vagy;
idő-fogoly az erény,
szolgáló kis rongydarab.
Zúg az agy, süvít a szél!
Sólyom száll, messze remény...
Megszülettél, ember vagy:
Bélyeget rakott rád a lét,
törvények rabszolgája!
Zúg az agy, süvít a szél!
Sólyom száll, messze remény...
2016.04.18.
Április tizenegyedikén
Baktatok némán az életúton.
Azt mondják a semmibe tartok,
halálcéllal születtem,
ezt mantrázzák a szentek,
a tudomány és a hit
fen-költ szent hirdetői.
Mint érett gyümölcs, úgy rothadok.
Ízemre is... csak a tolvaj kölykök,
utcaseprők, szomjazók,
szívvel érző bolondok,
tisztességben fuldoklók,
légterében kóborlok.
Mi végre lestem a cipőm orrát?
Mindig orra estem. Kigáncsolták
esendő gyermek testem,
s kigáncsolják életem,
nyomort hirdető vakok,
paraván mögött nagyok!
Szemtől szembe gyáva a hatalom.
Hátulról cseles a törvénypallos,
lelkemre térdelve hős.
Semmibe tartnak semmiből,
a tudomány és a hit
fen-költ szent hirdetői.
Vad, s tán fanyar az érlelt gyümölcsöm:
Ízemre is... csak a tolvaj kölykök,
utcaseprők, szomjazók,
szívvel érző bolondok,
tisztességben fuldoklók,
légterében kóborlok.
Baktatok némán az életúton.
A mindenség harmóniája vagyok,
és leköpnek, taposnak,
élni csak halálcéllal
hagynak... erősek, bátrak,
hatalom-törvény által.
Baktatok némán az életúton.
Cipőm orra sáros, létmagányos
életút hű kísérőm,
s áthágok szabályokon,
ízemre emlékeznek
majd a lelkemre éhezők!
2016.04.11.
Fogd már föl!
Fogd már föl! Nincs verseny.
Cirkusz van és kenyér.
Halál van és élet.
Nappal és rút sötét.
Ha itt nem tudunk élni,
a világon sehol sem érdemes!
Fogd már föl! Otthonod;
ez egy földi bölcső,
mely ringat, átkarol,
szívérzés, csak itt nő!
Ha itt nem tudunk élni,
a világon sehol sem érdemes!
Fogd már föl! Szeretni
a Hazád és anyád
ugyanaz, feledni
soha, sohasem szabad!
Ha itt nem tudunk élni,
a világon sehol sem érdemes!
Fogd már föl! Szívedre,
csak a szívedre hallgass!
Őseidnek vére,
mely éltet: Léthaza!
Ha itt nem tudunk élni,
a világon sehol sem érdemes!
Fogd már föl! Szeretet
szült erre a földre!
Csak itt van szívednek
Ősisten gyökere!
Ha itt nem tudunk élni,
a világon sehol sem érdemes!
2014. 04. 20.
HAZÁNK
A falevelek lehullnak,
a könnyek felszáradnak,
de mi nem megyünk soha innen,
mi itt maradunk örökre,
itt maradunk a fűben, a fában,
itt maradunk a kövekben,
évszázadok sóhajában,
az újjászülető lelkekben.
Mi nem megyünk innen el soha,
ha megölnek se! Ha a mostoha
lét Romulusa és Rémusa,
Káinja és Ábelje ezerszer újra,
újra és újra járatja velünk
a létezés duál-paradoxonját,
mi akkor se megyünk innen el, soha,
mert itt, e földön van a lelkünk otthona!
Őrizi itt a földet simogató szél,
őrizi szeretteink álmait,
s itt sodor, a hadak útján
a lelkünket tépő vihar,
itt ringatja a bölcsőt a kar,
mely, ha kell, védőn takar,
s itt őrzik sírjaink az idősirató mát,
s itt vívtak őseink ezer lélekcsatát.
Hová és minek mennénk máshova?
Szívünkben csak itt van otthon,
s nincs sehol a világon
a szívnek esthajnalcsillaga,
csak itt, csak itt nyugszik meg a szem,
itt pihen testünkben a szellem,
itt ébred hajnalban a vágy,
s a világon bárhol, emészt a honvágy.
Mi nem megyünk innen el soha!
Itt, e földön a lelkünk otthona!
A teremtés lélek-útján,
itt szánt bennünk az eke,
s itt viseljük a szellem magját,
itt a kezdet és itt a vég,
évszázadok sóhajában
itt születik újjá a remény!
2008.10.10.
Forrás: magyarmegmaradasert.hu
Lásd még itt.
Dal a pesti srácról
„Szevasztok, én meghalok!"
− mondta a pesti srác,
mikor golyót kapott.
„Szevasztok, én meghalok!"
− mondta a pesti srác,
sírtak a csillagok.
Hitszegők, elárulták!
Naplopók, kifosztották!
Folyt a vér, sírtak falak,
pesti srác, ó pesti srác,
többet nem mész már haza!
Apáért és anyáért,
születő csecsemőért!
Folyt a vér, sírtak falak,
pesti srác, ó pesti srác,
többet nem mész már haza!
Hová mennél és minek,
hová mennél, nincs haza!
Tükörben gyáva lélek,
integet, ó pesti srác,
hová is mennél haza?
„Szevasztok, én meghalok!"
− mondta a pesti srác,
mikor golyót kapott.
„Szevasztok, én meghalok!"
− mondta a pesti srác,
sírtak a csillagok.
Hitszegők, elárulták!
Naplopók, kifosztották!
Pesti srác, a föld forog,
megszédültek nappalok,
ellopták az otthonod!
Apáért és anyáért,
házfalak sóhajáért,
pesti srác a testeden
vér csurog, de szellemed
örökké küzd e hazáért!
Hová mennél és minek,
ide küldött Istened,
ez a föld az otthonod,
máshová, ó pesti srác,
hová is mennél haza?
„Szevasztok, én meghalok!"
− mondta a pesti srác,
mikor golyót kapott.
„Szevasztok, én meghalok!"
− mondta a pesti srác,
sírtak a csillagok.
2010. 10. 24.
Bánatom
Titkon sunyi-stréber sváb lett nemzetem.
S nem kérdik meg tőlem, hová lett hazám.
Csak a törvények szolgája Istenem!
Félredobnak, elítélnek érdekek,
S mi lett belőled, Nimród s Atilla király?
Ezer évig, s tán a végtelenségig
titkolják, hogy szíved a tisztességé!
Átkokat szórt ránk a világ mindvégig,
mert nem árultuk el soha semmiért:
Élni csak egymásért, egymásért lehet!
S ki önmagának kívánja a valót,
hogy tudna másnak a szívével látni,
érezni fájdalmat és boldogságot,
élni emberként, s az igazságot,
hogy érdekelné azt, ki alávaló?
Titkon, néha szenvedek: Hová lettél,
hová lettél lelkem, - ezeknek mindent
lehet, törvényekkel ölnek meg nemzeteket!
2015.12.09.
Huszonöt év
Csókjaimban megfürösztenélek,
s szívedbe égetném lelkem,
engedj közel vibráló-magadhoz,
hagy öleljelek magamhoz!
Hagy hallgassam meg a szívverésed;
melledre hajtanám fejem,
fognám a kezed, s mint virágokat,
könnyekkel öntözném hajad!
Szemem lángcsóváin pirul tested,
ahogy a harmat a földet,
beborítaná a tested ujjbegyem,
s szívedbe égetném lelkem!
Minden hajnalban kukorékolnék,
ébreszteném az alvó vért;
engedj közel vibráló-magadhoz,
hagy öleljelek magamhoz!
Huszonöt évig vártam a napot,
fénytesteden hogy ragyogjon,
szívemben lüktető létmagjaid,
az életem vérmagjai!
Csókjaimban megfürösztenélek,
s szívedbe égetném lelkem,
engedj közel vibráló-magadhoz,
hagy öleljelek magamhoz!
2014. 01. 17.
Álmaim álma
/karácsonyra/
Álmaim álma Hazám, családom;
sötétségben ragyogó csillagok!
Egy kis kunyhóban kemence sutja,
morzsolt csutka gyors-melegtűz lángja,
egymásért tett kezek szorítása,
anya és gyerek álmaim álma!
Sparheltben halkan duruzsoló tűz,
kis konyhában dagaszt élesztő szűz,
szeretet születik csendben,
boldogság érik szívemben:
Bekopogott hozzánk a kis Jézus,
Isten üzenete felénk fordul!
Kizártuk az ármányt, zajt, hideget,
csak a család tesz-vesz, a szeretet.
A legszebbek ilyenkor az anyák,
a világot egyé összefogják.
Simogató kezük, s dalocskáik
az életet szebbé fényesítik.
Álmaim álma Hazám, családom;
sötétségben ragyogó csillagok!
A holnapot ígérő Istennek,
földre született család a szentje.
Egymásért tett kezek szorítása,
anya és gyerek álmaim álma!
2015.12.22.
Öregisten földjén
Minden szónak, hatalmi lózungnak
fejet hajt vakon a csonka-magyar.
Kitépték szívéből, amivel lát;
évszázadok ölték, korcsosították,
minden vért bemocskoltak, vagy buján
fátylat vontak köré, mondván: Zavart.
Mert ki szívével lát, nem lesz szolga soha!
Az egész nem hull darabokra.
Nem lesz áruló talpnyaló az,
akinek az igazság a szívében,
akinek szívében lakik az Isten.
Nem lesz csalók hűséges cselédje,
gyarmatosítók kedvenc hű ebe.
Nem vágyik talmi csillogó csodára,
nem hagyja vén Hazáját magára.
Nem csavarog Mammon árnyékában.
Nem főz Sátán érdek-konyhájában,
akinek szívében lakik az Isten.
Minden szónak, hatalmi lózungnak
fejet hajt vakon a csonka-magyar.
Kitépték szívéből, amivel lát;
évszázadok ölték, korcsosították,
minden vért bemocskoltak, vagy buján
fátylat vontak köré, mondván: Zavart.
Testvérem mondd, mondd, hogy sokan vagyunk,
sokan vagyunk, akik nem áruljuk,
testünkkel védjük az örök Hazát!
Rajtunk nem fog átok, se varázslat.
Nem leszünk áruló talpnyalók.
A kufárokat kiűzzük hazánkból!
Őrizni fogják a hegyek-völgyek:
Itt az Öregisten ivadékai élnek!
S ha mind ellenünk, ti csonka-magyarok,
mi akkor is értetek harcolunk!
Azt súgják majd itt az örök lelkek:
Az Öregisten ivadékai semmitől sem félnek!
2015.12.07.
Az Út maga az Élet!
Sorba állított érvek, dogmák,
izzik a parázs, elfojtott szív,
magára hagyott DNS lánc
száguld fekete lyukakon át,
megfagyott világ csatákat vív.
Érzékelt és érzékelhetetlen
világok megnyilvánulása vagy,
az Egy-s-Ég Ma-G-am tükörképe,
Isten legféltettebb eleme
sűrített pillanat-gondolat.
Dobogókőn hallhatod: A föld
lelkének halk sikolyát! Érez
az anyag, üzen, biztat, köszönt;
végtelenül véges érzés-öröm:
Emberlét a legnagyobb ünnep!
Ne hagyd, hogy sárba tapossák
szentséges emberlét ünnepét!
Az élet a legnagyobb szabadság!
Nem lehetsz korcs fába oltott ág!
Kelj fel és Járj! Egy-s-Ég vagy, Minden-s-Ég!
2014.10.25.
Így könnyebb
Helyetted s érted sírok, Hazám.
Mert távolról nem látják könnyed,
mert szívedbe szorult a bánat,
mert kihalt a nemes, s így könnyebb:
Szívem baktat a pengeélen.
Tetszhalotton táncol a világ!
S ha sírok is, tudom, feltámad,
ébred az ember, éled Hazám,
mozdulnak a csillagok, virrad.
(Vérben kukorékol a kakas!)
Helyetted s érted sírok, Hazám.
Mert így könnyebb. Érzem, tudom, hogy
Tiborc sóhaja az égbe szállt,
hogy hallgatnak rá a csillagok,
s eljönnek hozzánk az angyalok!
A teremtő Ige ajkunkon
újra kinyílik, újra fénylik:
Hiszek egy Istenben az úton,
hiszem, hogy az agyban is festik,
hogy mennyország csak itt létezik.
Helyetted s érted sírok, Hazám.
A kín csak testem koporsója,
de tudom, érzem a ragyogást:
Hogy fentről a Nap lenéz újra,
s ragyogni fog a Kárpátokra!
2012. 02. 09.
Kultúra
