Magyar őstörténet

Feltöltve: (dátum, név)

szöveg

Hiányos, eltorzult társadalomtudományi fogalmak rendbetétele a nemzetkapcsolatban. II. rész

DR. DARAI LAJOS MIHÁLY

A magyar nemzeti és a társnemzeti közösségek létének kezelése új fogalmakkal:

 

Szükségesnek látszik kétféle belső és kétféle külső nemzetközi kapcsolat megkülönböztetése, mégpedig a társnemzet fogalma által:

     Az első belső nemzetközi kapcsolat a történelmi közös ország utódnemzetei, mint társnemzetek közötti. Mert hiszen a közös történelmi múlt, a politika- és gazdaságtörténeti események, erkölcsi és szociálpszichológiai jelenségek, nyelvi és kulturális azonosságok sokkal bensőségesebb, lényegében önmagunkhoz való viszonyként kellene, hogy jelentkezzenek. Azaz minden e régión belüli kétoldalú kapcsolat mindenoldalú szempontoknak is meg kell feleljen, mindenoldalúan is egyeztetett legyen a megfelelő intézvényekkel.

     Példaként képzeljünk el egy Carpatian Tour-t, azaz Kárpáti Kerékpáros Körversenyt. Ez eléggé nagy területre, a Tour de France-nál is nagyobbra kiterjedhetne, ha minden olyan országot beveszünk, ahová a Magyar Királyság égisze valaha kiterjedt, azaz a Szent Korona országairól van szó. A Nápoly körüli szakaszra egyenesen tengeren kellene átszállítani a versenyzőket. Másik példa a török birodalom terjeszkedése, ami elől a Balkánról előbb hozzánk menekültek a szerbek, majd az országuk is áttevődött közvetlenül a szomszédunkba és kaptak tőlünk védelmi segítséget, aztán már török adóbehajtókként jöttek, majd a mi területünkre települtek, s a Délvidékről el se mentek, és a Vajdaságba még a közelmúlti délszláv háborúban is telepítettek szerb tömegeket Koszovóból és Boszniából. A horvátok a politikai függetlenségüket a Magyar Királyságban találták meg. Ausztria az avar korban mai magyar nyelvűekkel volt lakott, ahonnét őket a nagynak mondott Károly űzte el és telepített oda bajorokat. A mai szlovákok, ruszinok és románok pedig csak a Magyar Állam megszervezése után 300 évvel kezdtek beszivárogni az északi és keleti hegyvidékre.

     Azaz sokkal szorosabb és szerteágazó a kapcsolatunk a szomszédokkal, mint ezt más mai európai nemzeteknél látjuk, ahol vagy erőteljesebb volt az elkülönülés a szomszédságtól, vagy nem tartják számon a közös múltat. Nekünk érdemes ebben is különbözni tőlük, hogy számon tartjuk. Hiszen együtt sokkal gazdagabb múltat birtoklunk, a mai Közép-Európára úgy tekinthetünk, mint múltunk terepére, amelyet bejárván egészen más viszonyba kerülhetünk az ottani látnivalókkal, ha saját történelmünk eseményei színhelyeként is tekintünk rájuk, nemcsak mint a mai,  ott lakó nemzetére.

     Az e területen éltek műveltsége a Kárpát-medence és szűkebb-tágabb környezeteként már a történelemelőtti időben, a régészeti műveltségek mentén történt, az emberiség számára is igen jelentős teljesítményekkel, a földművelés és a fémművesség térségünket igen jellemző alakulásával, valamint az itteni ókor fontos eseményeivel. A középkor első felének több hatalmi átrendeződése a térségben éppúgy érdekel bennünket, mint a középkor második felének hungarus tudatú alakulása, kereszténységet megújító élete. Az újkori sajátosságok és a legújabb kori törekvések, helyzetek és állapotok gyökereinek, alapvető mozgatóinak elfogulatlan feltárásától, a múlt közös emlékeinek ápolásától pedig azt várjuk, hogy hozzájárul az itteni történelmi sorsközösség általi testvérnépek boldogulásához.

     Az első külső nemzetközi kapcsolat a történelmi közös ország utódnemzetei, mint társnemzetek és a többi európai és világrégió nemzetként fellépő egységei, valamint tömörülései, szövetségei és szervezetei között. Amihez külön folyamatban fel kell számolnunk a közös fellépést eddig lehetetlenné tevő történelmi mélységű manipulációnkat a két világháborúban győztes nyugati és keleti hatalmak részéről, azaz minden saját ilyen kapcsolatot csak a közös érdek és értékek mentén lehet kialakítani, nem is a külön előnyök egymástól való irigylése miatt, hanem a hosszútávú és átfogó közös érdeksérelem megelőzésére.

     Fentebb láttuk, hogy egymás megítélésére, a mai itteni térségi társnemzetek viszonyára, vagy akár saját magunk értékelésére is az osztrák birodalmi érdek mennyire erősen hatott, befolyásolva még az érzésvilágot is. Annál inkább hatni tudott a távolabb élők nézeteire, ezért alakultak ki a nyugati világban olyan felszínes, lealacsonyító megítélések, amivel egész térségünket lejáratták, gondoljunk csak a balkánias jelzőre vagy a magyar pusztáról való képzelgésre. S miután a különböző nemzetközi szervezetekbe történt belépésünk, betagozódásunk után se tapasztalunk túl sok változást, azaz egyenrangú megítélésünkért még mindig harcolnunk kell, a közös ügyekben való megegyezésünk, egyetértésünk és fellépésünk minden bizonnyal hatással lesz a távolabbi kapcsolatainkra is, megemelve az azokban való részvételünk eredményességét.

     A második belső nemzetközi kapcsolat nemzetünk és a társnemzetek kapcsolata saját népe és külön állama részéről a történelmileg területén kialakult más belső nemzetrészhez, nemzetiséghez.[1] Vagy ha annak olyan nagy súlya van, vallási csoportosuláshoz, annak sajátosságaival egyetemben. Ezt a történelmi Magyarország vagy Magyar Királyság akár az emberi jövő számára is példamutató módon, igazságosan és magas fokú beleérzéssel művelte korábban. Láttuk, hogy ezt meg sem értették, sem a hungarus tudatot, sem a Szent Korona tagságot nem tudták felfogni a modern világot befolyásoló eszmék és eszmegyártók, hanem lenéztek minket és a természetes emberi kötelékeket mesterséges politikai eszközökkel tették tönkre, fordították egymás ellen az itteni népeket, nemzetiségeket. Amit egyelőre csak mi, mai magyarok örököltünk meg és még mindig gyakorlunk, sokszor hiába várva hasonló elbánást a környező országokban élő magyarsággal szemben az ottani államvezető társnemzeteinktől. Pedig sok példát tudunk hozni a fejlett világból, ahol a más nemzetiség szabad, saját nyelvének és műveltségének érvényesítésével, használatával folytatott tevékenysége sokkal nagyobb eredmények elérését teszi lehetővé az össznemzet, az ország számára, mint ahol elnyomják ezeket a saját emberi megnyilvánulásokat és teljesítményeket. Gondoljuk csak el, mit érne Spanyolország Katalónia ipari és kereskedelmi teljesítményei nélkül, mennyit veszítene Finnország svédjei teljesítménye nélkül, vagy mennyire nem működne Svájc, ha valamely nemzetiség elnyomná ott a többit.

     Nem véletlenek és nem önzésből fakadnak tehát a székelyek és az erdélyi, a délvidéki és felvidéki magyarok nemzeti önrendelkezési törekvései, legyen szó területi, kulturális vagy személyi autonómiáról. És nem feleslegesen kidobott pénz a mi mai országunkon belül a nemzetiségeink segítésére fordított összeg. Ha a szabadság érvényesülhet e területen, akkor idővel kialakul az együttélés olyan jó gyakorlata, amelyben a legtöbbet kihozhatnak magukból e nemzetiségek, alkalmazkodva a környezet nyújtotta lehetőségekhez. Nálunk megma  radva a nemzetiségi szinten, de a környező országokban akár a nemzeti önrendelkezést gyakorolva nyújthatják a legtöbbet az adott állam egésze számára.  

     A második külső nemzetközi kapcsolat ezeknek a régi közös országból különböző államokba szakadt nemzetrészeknek vagy ott később létrejött nemzeti, nemzetiségi és vallási csoportoknak a kapcsolata a velük azonos jellegű társadalmi csoportokhoz a környező államok fennhatósága, vagy Európa és a világ más országaiban. Amit éppen a magyar állam hanyagolt el a szocializmus alatt, de még a közelmúltban is néha. A mai eredményeink ugyanakkor még bírálatokat is maguk után vontak, sőt törvényi üldözést is szenvedtetnek Szlovákiában és Ukrajnában, pedig ezt a kapcsolati kedvezménynyújtást a szerb, a horvát és a román állam régóta gyakorolja a más országban élő nemzettagjai felé. Ezért a nemzetközi közvéleményt állandóan tájékoztatva a fejleményekről és tiltakozva a hátrányos megkülönböztetés ellen, kell segítenünk nemzetünk tagjait a szomszédos országokban, illetve a világ többi országában. Kimondva és hirdetve, érvelve mellette, tudományos eszközökkel is bizonyítva, hogy ez az önálló nemzeti, nemzetiségi út jó a más nemzeti állam számára is. A tudományos eszköztárat pedig ki kell terjeszteni a történelmi mélységű feltárásra, az olyan emberiségellenes törvények, mint a Benes dekrétumok tarthatatlanságának bizonyítására. Ám ez még nem minden, sokkal inkább építenünk kell ezekre a távoli nemzetrészeinkre, mint eddig. Nagyon helyes, hogy iskolásaink például hozzájuk járnak már osztálykirándulásokra, de még nem teszünk meg mindent a csángó testvéreinkért, akiknek a nyelve ősi magyar alakzatokat is őriz, ugyancsak a másik végleten, az osztrákká vált véreinkben felébreszteni magyarságukat.   

     Ez a javasolt társnemzeti állapot a világfolyamatok tükrében egyáltalán nem elmaradott helyzetet mutat, sőt kiküszöböli az emberiséggel azonos nemzetfogalom megvalósításához képest visszalépésként is jelentkező – kívülről ránk erőltetett – nemzeti ébredés soviniszta befelé forduló erőszakos, egymást romboló hatásait. Fontos feladatunk lehet a nagy területi régió (negyednyi, harmadnyi Európa) benépesítésének szerves folyamatait megőrző természeti, kulturális és szervezeti keretek túlélése, példaadás a világ más régióinak. Ugyanakkor a nagyrégiónk egymástól távoli határain jelentkező szomszédokkal való azonosulás és kapcsolatteremtés közös előnye, a kapcsolati lánc minőségi és teljes mivolta lehet. Ugyanennek a történelmi mélységek (pl. a magyarság őskulturális azonossága a kelettel)[2] felől való jelentkezése és haszna, a hosszú távlati jövőbe mutató mintájául szolgálhat.[3]

     A mai világban jelentkező globális méretet ölteni szándékozó gazdasági magánérdek társnemzetekkel közös kezelésének lehetősége azt jelentené, hogy lehetővé válik a régiónkban folyó gazdasági tevékenységek kölcsönös és üzleti előnyeinek érvényesítése a nagyméretű piac, a technológiai, nyersanyag és energia hatékonyság és a fogyasztási szintemelés által. Az itteni régió közös állami fellépése saját társadalmi szintű érdekei mentén, felhasználva az Európai Unió adta lehetőségeket is, a globális banki és termelési magánérdekkel szemben, komoly eredményeket hozhat számunkra. Az itteni régióban működő hasonló szintű érdekvédelmi szervezetek lépéseinek összehangolása megsokszorozná ezek hatékony érdekvédelmét. A helyi szintű állami és társadalmi kezdeményezések társnemzeti támogatása, ha az nekik is kedvező, új távlatokat nyithat.[4]

     A kulturális egyedülállóság előnyeinek érvényesítése az ilyen társnemzeteket összekapcsoló élőlánc által lehetővé tenné, hogy nagyrégiónkban egymás múltjának és jelenének, műveltségének, gazdasági, társadalmi és kulturális életének történelmi mélységű és napi szintű tömeges megismerése elcsitítsa az ellentéteket. Egymás tájékoztatása a saját tájékoztatás kimunkált egyedi eszközeivel, az ismeretek összehangolása, kölcsönös ellenőrzése, a több forrás használata előnyeinek a hasznosítása, mind-mind előrelépés lehet. A képzési feladatok és kihívások kölcsönösen előnyös és gazdaságos rendszerének működtetése vitathatatlan előnyökkel járna. A nemzeti, nemzetiségi hagyományok, kulturális szokások, társadalmi és közösségi élet őrzése és egymás számára való közvetlenebb bemutatása a kölcsönös bizalmat építené. Amint az egész kulturális élet végtelen lehetőségeinek a kulturális szint közös emelése érdekében való szervezése megerősítené az összetartozás, a közös eredményes jövő érzetét.

     De itt a fogalmak egyértelműsítésére is gondolunk.[5] Ha elérjük, hogy minden szomszéd ország államvezető nemzetével azonosan gondolkodhassunk, ugyanolyan fogalmakat használjunk a viszonylataink, a történelmi események leírásában, akkor a tartós és békés együttműködés hasznai várnak ránk. Ilyen közös fogalmakkal kell először is leírni azt a történelmi folyamatot, amelyben szomszédos társnemzeteinkkel, illetve elődnépeikkel közös hazában élve, történelmi léptékkel is kiemelkedőt alkottunk itt, ebben a Kárpát-medencei és környéki nagyrégióban. A Magyar Királyságnak igazán vállalható vívmányai vannak mindenki részéről vagy részére. Itt jött létre „az első olyan egységes keresztény királyság, amely alapítása helyén mindmáig fennáll”. Továbbá „lovasműveltségünkből mi hoztuk Európába a küldöttek rendszerére épülő országgyűlés intézményét és miénk a Corpus Juris Hungariciban összefoglalt, Európa legrégibb alkotmánya, ami a Vérszerződéssel kezdődik. Gerincét alkotják Szent István Intelmei (1030), az Arany Bulla (1222) és a Szent Korona-eszme, vagy -tan, amit már szabatos jogi formába öntve megtalálhatunk az ú.n. sarkalatos törvényekben (1351).”[6]

     Ha használjuk a kettős műveltség fogalmát, amely a középkor elején megkülönbözteti a letelepedett lakosságot az államalkotó hatalmi rétegtől, mely utóbbi többnyire katonaságként települ rá az alapnépességre, akkor még a régi ország elnevezésben – Hungária – is azt láthatjuk, hogy a több nép fölött hatalmat gyakorló hunok katonai rétegének országáról van szó. Ugyanígy az avarok és a magyarok esetében is az államalkotó hatalomról történt az ország elnevezése, míg az alapnépesség megelőzte itt ezeket az államszervező hatalmakat: az elődmagyar őshonos,[7] míg a földművesekből kivándorolt s szlávvá lett népesség is már a 7. század elején megjelent a déli térségben, a Duna s a Száva vonala alatt bolgár, szerb és horvátként,[8] míg északon kicsit később a morvák mai területükön, majd a 12. században a szlovákok a Tátra hegyeiben[9] és a románok Erdélyben.[10]  

     A magyar Szent Korona nem uralkodói, hanem ország korona, és a Szent Korona Eszme szerint minden javak és jogok gyökere, forrása. Az országgyűlésben, vagy a nemzetgyűlésben választott magyar király a Szent Korona Feje, a magyar nemzet a Szent Korona Tagja. A kettő együtt a Szent Korona Teste. Ezért a magyar nemzet fogalma egyedülálló, nem azonos az Európa más vidékein jóval később létrejött nemzetfogalommal. A nemzetnek vallási szempontú csoportosítása szerint vannak római katolikusok, reformátusok, stb. Nemzetiség alapján csoportosítva vannak a nemzetben magyarok, szlávok, németek, oláhok stb, és ezen belül még pl. a németek között vannak szászok, cipszerek, svábok stb. Ha a szlávokat csoportosítjuk, vannak ruszinok, tótok, szerbek, stb. A magyar állam területe a Szent Korona területe, az állam lakói a Szent Korona polgárai, alkotmánya a Magyar Történelmi Alkotmány – és mindezek megtestesítője a Szent Korona.      A Szent Korona tehát „nem vallási fogalom, hanem a hagyomány által megszentelt évezredes jelképe a magyar államiságnak (és nem a királyságnak, pláne nem valami Habsburg-királyságnak). Sacra és nem sancta, mint az Isten, a Szent Szék, a Szent Atya, a szentek stb. Nem az uralkodó (rex), hanem az ország (regnum), a magyar állam folyamatos fönnállásának jelképe. A magyar nemzet tehát nem etnikai, nem nyelvi, hanem szellemi közösség és fogalom.”[11]

Ha e felfogás gyökereit keressük, vissza kell mennünk a fentebb említetett türelmesség felfogáshoz első királyunk részéről. Mert ennek megfogalmazásával Bencze Lóránt szerint „Szent István király itt egy nem európai, nem teleologikus, nem egy emberfajtát, nem egy nyelvet, nem egy népet stb., vagyis nem egyetlen tényezőt mindenek fölé emelő törvényt fogalmaz meg, hanem valamiféle olyan holisztikus, egyes ázsiai természeti népekre jellemző magatartást kodifikál, amelyben mintegy a genetikai sokféleség szolgálja az egész fönnmaradását biológiai alapelv csapódik le társadalmi-politikai szinten. Innen van, hogy értetlenül és indignálódva támadják az úgynevezett magyar nacionalizmust, mondván, hogy Magyarországon akárkit megvakarnak, kiderül, hogy alig van ősei családnevében magyar, csak magyarosított német, szláv stb. nevű. Egyszerűen képtelenek felfogni, hogyan lehettek ősmagyar öntudatúak azok az alföldi települések, amelyeknek eredeti lakosságából a török hódoltság után csak tíz százalék vagy még annyi sem maradt meg, a többi belső telepítés eredménye. Hogyan lehet patrióta magyar költő a szlovák szolgáló és a szerb mészáros fia, Petőfi Sándor! Hogyan lehetett az, hogy a felvidéki német városokban, amelyeknek lakosságát 1945-ben az akkori Csehszlovák kormány – nyugat-európai jóváhagyással – teljesen kitelepítette, évszázadokon át az volt a mentalitás, hogy nyelvük egy szót sem tudott magyarul, szívük egy szót sem tudott németül! Tehát még a nyelv sem zárta ki a magyarsághoz való tartozásukat, nemhogy a faj, mint ma is egynémely európai és nem európai államban. Ezért írhatta le Stúr Lajos magáról, hogy szlovák anyanyelvű magyar vagyok. Ezért róhatta meg a múlt században a Hümpfner nevű pékmester, a híres Lechner építészcsalád egyik őse, a felvidéki városka utcáján vonuló osztrák katonazenekar zenészének leesett kottáját felvevő unokáját azzal, hogy „egy magyar nem segít a németnek”, s mindezt német nyelven, miután a nagypapa és az unoka egyaránt csak németül tudott beszélni (Kismarty-Lechner Kamilltól szóbeli értesülés alapján). Ezt a mentalitást vette át nagy valószínűséggel az 1849 után Magyarországon letelepedett Haynau tábornok, aki több száz magyar hazafit kivégeztetett, őt csak Kádár múlta felül a vérengzésben. Ez a Haynau tábornok vérengzése után néhány évvel mindenki megrökönyödésére úgy kezdte egyik nyilvános beszédét, ahogy ma Habsburg Ottó, meg szomszédom, a Kolompár Jani roma szokta: „Mi magyarok…” Ennek a gondolkodásmódnak hallatlan szívó hatása ihleti Petőfi kifakadását: „Ha nem születtem volna is magyarnak, / E néphez állanék ezennel én…” (Élet vagy halál). Ez folytatódott tovább a 20. században. Amikor Radnóti Miklóst a német megszállás alatt zsidó származására hivatkozva a nemzeti szocialisták elhurcolják, azt írta, hogy Arany János – a legnagyobb magyar költő – leszármazottja vagyok. Majd pedig – barátai megrökönyödésére – azt, hogy „nékem otthonom e táj”. Ezért ebben a kultúrában a magyarsághoz való tartozás hasonlított a kereszténységhez való tartozáshoz. A magyarsághoz való tartozás sohasem volt származás kérdése, hanem gondolkodásmód, érzület és sorsvállalás kérdése.”[12]

     Csihák György további fogalompontosítást téve hangsúlyozza, hogy helytelen a Kárpát-medencei magyarságra a kisebbség fogalmát használni, mert az, csak kb. ötven éve az ENSZ keretében olyan népek számára használatos, akiknek nincsen, vagy nem is volt országa. „Saját hazában élő őstelepes lakosságra a kisebbség fogalmát sehol se alkalmazzák.” De „a mi fogalmaink szerint a magyar a Kárpát-medencében kisebbségben nem lehet, legfeljebb nemzetiségi sorban.”[13] Bár persze használhatjuk a kisebbség fogalmát, pl. a nemzetközi szervezetekben, de saját ügyünkben nem helyes, amire a nemzetiségi sorban élők fel is hívják a figyelmünket.[14] Nehogy magunk is elhiggyük a sok ismétlés által, feledve valóságos múltunkat, mely cáfolja a kisebbség fogalmát magunkra nézve. Ugyancsak nem szeretnék, hogy nekik csak kisebbségi jogaik legyenek, mint a menekülteknek, a bevándorlóknak, hanem az őslakosok joga jár nekik.[15] Így „az Európában őstelepes lakosok mindenütt tiltakoztak az ellen, amikor őket saját hazájukban kezdték kisebbségnek nevezni. Kiharcolták, hogy minden jelentős, idevágó, nemzetközi jogi iratban mára, az őstelepes nemzeti közösség nem ’kisebbség’, hanem főleg ’népcsoport’, ’nemzeti közösség’. Az őstelepes népcsoportok számára önigazgatást, önkormányzatot (autonomiát) ajánlanak, biztosítanak stb. Alapelv, hogy a ’kisebbség’ van nehezebb helyzetben, ezért nekik több jog jár, mint a többségnek. Önkormányzati, önigazgatási ügy esetén nem területi szavazást kell tartani, hanem belső szavazást: például egy földrajzi egységben, mint város, megye stb., vagy egy felekezeti közösség dolgában, az adott csoport szavazzon és nem pl. az adott földrajzi, vagy közigazgatási egység lakói. A nemzetközi dokumentumokban feltüntetett rendelkezések és politikai kötelezettségek egyaránt vonatkoznak mindhárom – a személyi, a közösségi és a területi – önigazgatásra (autonómiára).”[16]

     Végül érdemes a Csihák által idézett nemzetközi jogi fogalmakat, határozatokat, ajánlásokat megtekintenünk a nemzeti közösség önrendelkezésével kapcsolatban:

     „Az Európai Együttműködési és Biztonsági Értekezlet koppenhágai dokumentumának (1990) 35. pontja értelmében az aláíró államok erőfeszítéseket tesznek a történelmi és a területi körülményeknek megfelelő közigazgatási – vagy helyi – autonómia alkalmazására a nemzetiségek etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásának kifejezéséért. Genfi dokumentumában (1991) a résztvevő államok elismerik azon intézkedések fontosságát, amelyeket a nemzetiségek történelmi és területi feltételeinek megfelelően azon országoknak ajánlatos meghozniuk, ahol a problémák megoldása különleges figyelmet igényel. Az aláíró államok érdeklődéssel vették tudomásul a demokratikus megoldásokkal elért pozitív eredményeket, amely megoldások közé tartozik: a közigazgatási vagy helyi autonómia, valamint a területi autonómia, amely a szabad és az időszaki választások révén létrehozott tanácsadó, törvényhozó és végrehajtó testületeket-intézményeket is magába foglalja.

     Az Európa Tanács 1201/1993. számú Ajánlása 11. szakaszában előírja a nemzetiségekhez tartozó személyek azon jogát, hogy azokban a régiókban, ahol ezen személyek a lakosság számához viszonyítva többségben vannak, autonóm vagy helyi hatóságokkal, vagy a sajátos történelmi és területi feltételeknek megfelelően sajátos státussal rendelkezzenek.

Az Európa Parlament az Unió állampolgárságára vonatkozó, 1991. november 21. Határozata 3. szakaszában kinyilatkozza, hogy az Unió és a tagországok bátorítják a területükön történelmileg jelenlévő etnikai – és nyelvi közösségek identitásának kifejezését és együttélésük elősegítését, garanciát vállalva az állampolgárok tényleges egyenlőségének biztosítására, a sajátos helyi-, regionális-, vagy csoport-önkormányzási formák szavatolására, a régiók közötti együttműködés, a határokat túllépő kooperáció elősegítésére.[17]

     A területi autonómia működését szavatoló garanciák és jogi keretek megteremtésére több példát találunk az európai gyakorlatban:

1. az olaszországi Bozen (Bolzano) és Dél-Tirol (Südtirol-Trento) régió autonómia- statútuma (1972, 1992) önkormányzást szavatol a német nyelvű közösség által lakott Bolzanónak (Bozen-Bolzano) és a kétnyelvű, tehát német és olasz közösségek által lakott Trentinónak (Südtirol-Trento);

2. a spanyolországi Katalónia autonómia törvénye (1979) önkormányzást szavatol a többségben katalánok által lakott régióknak;

3. a spanyolországi Baszkföld autonómia törvénye (1979. XII. 18.) önkormányzást szavatol Euskal Herria területnek;

4. a spanyolországi Galícia autonómia törvénye (1981. IV. 6.) önkormányzást szavatol a galegok által lakott régióknak;

5. a spanyolországi Asztúria autonómia törvénye (1981. XII. 30.) területi önkormányzást szavatol a bable nyelv védelmére;

6. a spanyolországi Valencia autonómia törvénye (1982. VII. 1.) önkormányzást szavatol a többségben valenciaiak által lakott Alakant, Castello, Valencia területnek;

7. a spanyolországi Aragónia autonómia törvénye (1982. VIII. 10.) önkormányzást szavatol a területnek és népének;

8. a spanyolországi Navarra autonómia törvénye (1982. VIII. 10.) önkormányzást szavatol a kasztíliai és a baszk nyelvű polgárok által lakott területeknek;

9. a spanyolországi Baleári-szigetek autonómia törvénye (1983. III. 1.) önkormányzást szavatol a többségben katalánok lakta területeknek;

10. a portugáliai Azori- és Madeira-szigetek politikai-közigazgatási autonómiája a Por-tugál Alkotmány 227. szakasza 1. bekezdése értelmében a területek földrajzi, gazdasági, társadalmi és kulturális sajátosságaira és a szigetek lakosságának arra a történelmi óhajára épül, hogy autonómiát biztosítsanak számukra;

11. a finnországi Aland sziget svéd autonómiával bír.

     

     Érdemes felfigyelni arra, hogy a Spanyol Alkotmány 3. szakaszának 1. bekezdése előírja: az államhivatalos spanyol nyelve a kasztíliai; a 2. bekezdés pedig kinyilatkozza: a többi spanyolországi nyelv szintén hivatalos a megfelelő autonómközösségben, a Statútumok előírásaival összhangban. Egyébként ezen Alkotmányban külön fejezet rendelkezik az autonóm közösség jogairól.

     A Svéd Alkotmány I. fejezetének 1. szakasza kijelenti: A svéd nemzet szuverenitása, többek között, a területi közösségek autonóm önigazgatásán keresztül valósul meg.

     A Finn Alkotmány 14. szakasza értelmében a finn és a svéd nyelv a köztársaság nemzeti nyelve.”[18]

 

     
 

     
 

 

 

[1] Az etnikum fogalmát is rendbe kell tenni.

 

[2] BARABÁSI László: Az eurázsiai birodalmak autonómiája és együvé tartozása. CSER Ferenc: Életszimbólumok. In: Magyar haditechnika és magyar hadjáratok a kora középkorban. A második világháború és történelmi következményei Magyarország szempontjából (1939-1949). A Tizenhatodik Magyar Őstörténeti Találkozó és a Tizedik Magyar Történelmi Iskola előadásai és iratai. Szentendre, 2001. Szerk. CSIHÁK György. Budapest–Zürich, Zürichi Magyar Történelmi Egyesület, 2002. (A továbbiakban: Magyar haditechnika… 2002. 83-88 és 33-39. http://mek.oszk.hu/06700/06790/06790.pdf (2013. október 03.).

 

[3] DARAI Lajos: A magyar és az egyetemes őstörténeti időrend összehasonlító módszertana. In: Magyar haditechnika… 2002. 19-28.

 

[4] V. ö.: Magyar út… 2005.

 

[5] CSÁMPAI Ottó: Barangolás az alapfogalmak bűvkörében. Adalékok a nemzet és más etnikai közösségek szociológiai jellemzéséhez. In: Magyar út… 2005. 151-163.

 

[6] CSIHÁK György: Magyar – nép – nemzet – kisebbség – autonómia, magyarul önigazgatás, önkormányzat, önrendelkezés. In: Magyar történelem… 2002. (A továbbiakban: CSIHÁK, 2002.) 444-445.

 

[7] CSER Ferenc, DARAI Lajos: Magyar folytonosság a Kárpát-medencében, avagy kőkori eredetünk és a sejti tulajdonság-örökítő kutatás. Pilisszántó, Fríg Kiadó, 2005. http://www.eltevedtidoszamitas.hu/pics/folytonos.pdf (2013. október 03.)

 

[8] SZEGFŰ László: A Kárpát-medencei „szlávok“, különös tekintettel Megalé Moráviára. In: Magyar történelem… 2002. 333-344. 

 

[9] V. ö.: PÜSPÖKI NAGY Péter: A tények erejével. Válasz Dr. Peter Ratkos DSc vitairatára a germánok, szlávok, avarok és nagymorvák Csehszlovákia területét érintő több fontos kérdése ügyében. Chicagoi Szivárvány 14, 15, 16. szám. Első rész: http://www.magtudin.org/Puspoki%20I.htm (2013. október 03.) Második rész: http://www.magtudin.org/Puspoki%202.htm (2013. október 03.)

 

[10] HERÉNYI István: A Kárpát-medence népei Álmos–Árpád honfoglalásáig. In: Magyar történelem… 2002. 349-358. 

 

[11] CSIHÁK, 2002. 445-446.

 

[12] BENCZE, 2003. 274.

 

[13] CSIHÁK, 2002. 448.

 

[14] CSAPÓ I. József: Autonóm nemzeti közösség, vagy önfeladó nemzeti kisebbség. In: Magyar történelem. Tízezer év – ezer oldalról. Oktatási segédkönyv. Szerk.: CSIHÁK György. Acta Historica Hungarica Turiciensia XVIII. évfolyam 1. szám.  Zürich – Budapest, Zürichi Magyar Történelmi Egyesület Tudományos Tanácsa, 2002. 105-108. http://mek.oszk.hu/05900/05939/05939.pdf (2013. október 03.)

 

[15] SÁNTHA Pál Vilmos: A Székelyföld önigazgatási törekvéseinek történelmi háttere. In: Magyar út… 2005. 47-55.

 

[16] CSIHÁK, 2002. 448. V. ö.: CSAPÓ I. József: Az önkormányzás múltja és jelene a történelmi Erdélyben. In: Magyar történelem… 2002. 473-484. 

 

[17] CSAPÓ I. József: Közösségi akarattal Székelyföld autonómiájáért. In: Magyar út… 2005. 139-146.   

 

[18] CSIHÁK, 2002. 449-450. 

 

Egynyelvű fogalomszótár szükségessége és jogossága