Feltöltve: 2013. június 22., he

Az önellátás titka

HAJDÚ ÉVA

Tisztelt Olvasó!

 

 

Tisztelt Olvasó!

 

Lásd el a szomszédaid mindennel, amid bőséggel vagyon, s meglészen mindened, amire szükséged lehet – mert ők is ezt teszik.

 

Ez a nagyon egyszerű recept nálam olyan jól bevált, hogy akár abba is hagyhatnám az írást. Ennyi. Ennyire egyszerű. Ubuntu... „ Hogyan tudna valamelyikünk is boldog lenni, ha bármelyikünk szomorú?” Egy afrikai törzs nyelvén ubuntu annyit tesz: „Vagyok, mert vagyunk.”

 

Jó szomszédaim vannak − közel s távolabb.Hosszú kertem kicsit csúcsosan végződik, így aztán összesen öt másik telekkel határos.

 

Az egyik szomszéd rendre hozta nyáron a ringlót, paradicsomot, illatos fekete szőlőt, télen meg ellapátolta a havat, mire kidugtam az orrom. Ha kellett, hát fát vágott. Ő a télen elaludt. Lugasa még metszetlenül is gyönyörű termést ígér. Jövőre talán akad, aki megmetszi.

 

A következőt nagyon-nagyon ritkán látom, inkább messziről: kicsit magának való.

 

A harmadik tulajdonosáról hosszú évekig azt sem tudtam, „fiú-e vagy lány” – de nagy néha lenyírták a hatalmas kertben a füvet.  Ide aztán tavaly új szomszéd költözött, róla még mesélek...

 

A negyedik: háromgenerációs család, kizárólag a férfiakat látom – jobbára a hátukat, elmenőben, amint arrafelé veszem az irányt. Mufurcok. Így volt ez mindaddig, míg el nem csíptem az egyiket: − Túl nagyra nőtt ez a mogyoróbokor, sok árnyékot vet a kertjükre. Gondolom, ennek nem örülnek, nekem meg igazán nincs szükségem ennyi rengeteg mogyoróra: ha gondolja, szívesen levághatják, akár a felét is, egy csöppet sem zavar – mondom. No, ennek megörült, rögvest neki is látott. Azóta köszönnek, s nem menekülnek...

 

Az ötödik szomszéd pedig: egy örökkön-örökké szorgoskodó idősebb pár, s ha már végképp nincs mit tenni, délutánonként „kéz a kézben” végigsétálnak, legeltetik a szemüket az ápolt kerten.  Feléjük nincs is teljesen lezárva a kerítés, de soha nem zaklatnánk egymást. Ha viszont megkérem, átjönnek öntözni, amikor néhány napra elutazom.

 

Ki-ki gazdálkodik, s a föld meghálálja: többet terem, mint amennyire szükségünk lehet. Szépen beindult hát a cserebere: nálam annyi a bodza, ribizli, rozmaring, zsálya, snidling, szurokfű, menta, kapor, mangold, hónapos retek, sóska és még ki tudja, hogy nem győzöm biztatni a szomszédokat: szedjék, vigyék. Így lesz ez a paprikával, paradicsommal, uborkával is...

 

A kapukulcs szögre akasztva, mindenki tudja, s ha nem lennék itthon, akkor is jöhet, szedheti, amire gusztusa támad. Cserébe önt friss vizet a madaraknak.

 

Én meg rendre kapom a finomságokat: egy kosárka meggyet, cseresznyét, halomnyi ruccolát, jó adag cukkinit, birsalmasajtot − s majd jön a körte, ringló, barack s egyéb csemegék.  

 

Kérdezem a zöldségest: − A finom tökhöz kaprod is van? Nem látom...− Hát, bizony az enyém még sehol sem tart, majd hozok a héten a nagybani piacról. – Másnap reggel kap tőlem egy szakajtónyi roppanós, üde kaprot. Rám tukmál egy jó adag friss cseresznyét, olykor néhány szem gombát, télen egy adag házi savanyú káposztát kapok cserébe, ha pl. lefordítok egy hivatalos levelet...

 

Túl sok lett a kapros krumplifőzelék, netalán a kaporleves buggyantott tojással vagy a kapros-túróslepény? Vidd át bízvást annak a szomszédnak, akiről tudod, aznap a sok munkája mellett nem ért rá főzni, vagy csak éppen szereti. És az edénykédet a legfinomabb marhalábszárból készült, mesés bográcsgulyással kapod vissza: – A hétvégén itt volt a család, s hát bőségesen került a bográcsba...

Összegyűlt egy halom tojásosdoboz? Vidd el annak, akitől a tojást veszed. A kertben kapirgáló, „boldog” tyúkok csuda-tojásait 30 Ft-ért kapod...

Nem tudod, mitévő légy a végérvényesen kiöregedett autóddal? Add annak a szomszédnak, akinek hasonlója van, s kiválóan fel tudja használni az alkatrészeket. Kapsz cserébe néhány köbméter akácfát, amit maga vágott, erdőritkításkor...

A szomszédnak szüksége van az ott tébláboló építési állványaidra? Add neki bízvást kölcsön, s nyáron becsönget: annyi a meggyünk, jöjjön, szedje, ha kell, mi nem győzzük...

 

No és az új kertszomszédok: süketnéma az egész család, kivéve a kis unokát: ő bölcsibe jár, hogy ott tanuljon beszélni... Ők bezzeg az első adandó alkalommal jöttek a kerítéshez – tapsolva, különös hangokat adva –, hogy bemutatkozzanak. Márpedig nem egykönnyen értettünk szót...

 

Ősszel beszántatták a hatalmas kertet, s most virul!
Szorgalmasak, talpraesettek, de hát munkanélküliek.

 

Az ősszel kivágott vén diófám ágai még a nyár elején
is ott éktelenkedtek egy óriás halomban, a kert
közepén. Kérdezi a férfi: − Mi lesz a sorsa?
Kell nekem? – Kell, persze, de nem győzöm
összevágni. – Majd én összevágom. − Rendben,
de akkor felesben. S át is dobálja a felét a kerítésen,
ennek fejében a maradékot meg összeaprítja...

 

Ahhoz, hogy átjöjjön, a járdán két fél utcányit kellene
kerülnie, így aztán viszek egy létrát, átvetjük a

kerítésen, s az szépen ott is marad. Ott közlekedik.
Jön a friss ruccolával, cseresznyével, elég egy SMS,
és jön füvet nyírni, segíteni, ha kell – természetesen

fizetség ellenében. No meg a megbízásokkal: bontott cserépkályhát keresnek, s én hívom fel a hirdetőket, mert hát ő nem tud telefonálni.   

 

Ubuntu...

Jön a ruccola

A kert csúcsos vége