(Tisztelt Olvasó! A hozzászóló – azon túl, hogy kiváló szerzőnk – maga is jeles nemzeti jogvédő, akárcsak Gaudi-Nagy Tamás; ennek tudható be a személyes megszólítás és a tegeződés. – a Szerk.)

 

Kedves Dombi!

 

Olvastam a legutóbbi vezércikkedet Gaudi-Nagy Tamás védelmében. Erre reagálnék, remélve, hogy érdekel a véleményem.

Nagyon nehéz eldönteni, hogy mikor, mi a helyes magatartás, de az Idő és a Történelem mindig eldönti. Csak nem biztos, hogy ki tudjuk várni, ezért muszáj most megítélni.

     A ’90 előtti időkben mindenki tudta, hogy az ún. szocialista társadalom egy nagy hazugság, de ezt nyilvánosan kimondani senki, vagy csak nagyon kevesen merték megtenni.

Mégis akadtak, akik – ha egyáltalán lehetőségük nyílott rá – nyilvánosan is kimondták, amit mindenki tudott, hogy „a király meztelen”. Nem is maradt el a retorzió a bátorságért, de vállalták, mert úgy érezték, hogy kötelességük az igazság kimondása, terjesztése.

     Nem értett ezzel a magatartással egyet nagyon sok olyan ember sem, akinek egyébként ugyanez volt a véleménye, de feltűnéskedésnek, vagy provokációnak tartotta az egészet.  Kérdés, hogy kinek volt igaza. Kérdés, hogy az igazság kimondása használt-e a hazugság megdőlésében.

Szerintem, igen. Vállalni kellett, kimondani az igazságot, mert erre a példamutatásra akkor szükség volt ahhoz, hogy végül az győzedelmeskedhessen.

     Manapság nincsen diktatúra Magyarországon. Bármit is hazudnak erről a magyarság ellenségei, köztük a valódi hazaárulók. Bátran véleményt mondhat, bármiről, nyilvánosan, bárki. Gaudi-Nagy Tamás is, akár a hatályos földtörvényről is. Az más kérdés, hogy ízléses-e éppen a magyar választók által kétharmaddal újraválasztott kormánypárt többségű Országgyűlés alakuló ülésére időzíteni a kritikusi demonstrációt, lehazaárulózva a földtörvény megszavazóit. Ez legalább annyi  „jobboldalinak” nem tetszett, mint amennyi „baloldalinak” tetszett, pedig G.-N. Tamásnak biztosan nem ez volt a célja. Hanem mi? Megvédeni a Magyar Földet az idegenek kezére jutásától! Hogyan? Rábírni a törvényhozókat, hogy olyan földtörvényt hozzanak, amelyik megtiltja a nem magyar állampolgároknak magyar termőföld vásárlását! Az, hogy egy ilyen törvényszöveg ellentétes lenne az EU szerződéssel, nem lehet akadály, mert újra kell tárgyalni a szerződést, vagy ki kell lépni az EU-ból! Hát, ennyire egyszerű ez a dolog. Legalább is G.-N. Tamásék szerint.  Csakhogy a politizálás arról szól, már évszázadok, évezredek óta, hogy egy államférfinak mindent meg kell tennie a népéért, amit lehet, de nem lehet mindent megtenni, amit kellene.

     G.-N. Tamás rendíthetetlenül küzd a magyar érdekekért, azok mind teljesebb érvényre juttatásáért. Nincsen messze azonban attól a meggyőződésétől, hogy Ő és néhány harcostársa az egyedüli rendes ember ebben az országban, sőt a Kárpát-medencében, aki ezt megteszi. Azt már nem tudja elfogadni, hogy vannak még mások is, akik a magyarság sorsát a szívükön viselik és tenni is hajlandóak érte, de nem feltétlenül az általa képviselt formában, módon. És talán nem  mindenki hazaáruló, aki tőle eltérő módon, eszközökkel tesz a haza megmaradása, a magyarság fennmaradása érdekében.

 G.-N. Tamás figyelmen kívül hagyja azt is, hogy – alapvetően az Ő kitartó, kiemelkedő munkájának eredményeként szép sikereket elért – Nemzeti Jogvédő Szolgálatot, annak vezetőit, tagjait is kompromittálhatja a politikai „bozótharcosi” tevékenységével. Mert a jogvédő munka amellett, hogy politikai alapú, elsősorban jogi szakmai tevékenység, és nem vet jó fényt a szervezetre, ha az ügyvezetője állandóan politikai botrányok „hőse”.

     Lehet a határon túli magyar politikusokról is véleménye G.-N. Tamásnak és másoknak is. Tudjuk, hogy az erdélyi magyarok politikai alakulatainak vezetőit is milyen eltérően ítélik meg a magyarországi politikusok is, vagy a felvidéki, a kárpátaljai és a délvidéki magyar szervezetek vezetőit is. Lehet vitatkozni azon, hogy az RMDSZ újabb kormányzati szerepvállalása, vagy a VMSZ hasonló szerepe mennyiben viszi előre az ottani magyarság megmaradásának, felemelkedésének ügyét, de hazaárulást és akasztófát emlegetni az ottani magyar voksokkal választásokat nyert vezetőkkel szemben, több mint felelőtlenség, semmiképpen sem szolgálja az egyetemes magyarság ügyét, de az ott élőkét sem.

     Nemes szándék, cselekedet volt védelembe venni a „jobb-bal össztűz” alá helyezett G.-N. Tamást, de őszintén remélem, hogy ez nem jelent bátorítást számára ahhoz, hogy „elszabadult hajóágyúként” , „politikai bozótharcosként”  folytassa tovább a tevékenységét, ahelyett, hogy kiváló ügyvédi szakmai felkészültségét, európai szakjogászi képzettségét kamatoztatva dolgozzon a magyarság megmaradásának, felemelkedésének szent ügyéért.

 

Üdv.:

Somogyi János