Van, ami az embert arra ingerli: üljön a géphez, és írja meg a személyes véleményét. Hajdú Éva, a Szilaj Csikó munkatársa is így tett, amikor Farkas Erikának, a Magyar Rádió műsorvezetőjének írt, a Hely c. műsorban elhangzottak miatt.

 

Az adásban szó volt a védőoltásokról is, Hajdú Éva, a maga szelíd módján ezt írta:

 

„…szívesen (ki)hallottam volna némi fenntartást a kötelező „szurikkal”, azok magas számával kapcsolatban, ne adj’ Isten meghökkenést, amikor szemrebbenés nélkül elmondják, hogy – hát, a DiPerTe nem is hármasoltás, hanem egyenesen ötféle.”  (Már megint az a védőoltás! – a közszolgálati médiumban – 2014. XII. 08.).

 

Farkas Erika erre küldött válasza engem is írásra ingerelt. Az, hogy a szerkesztő készíti fel a műsorvezetőt, rendben van: a Magyar Rádióban régen is ez volt a szokás. Ha jó volt a műsor, a kritikus dicsérte a műsorvezetőt, ha rossz, akkor levágta a szerkesztőt. De azt sem akkor és (talán) a jelenlegi Magyar Rádióban sem várja el senki, hogy a műsorvezetőnek ne legyenek saját gondolatai, kérdései. Persze csak akkor, ha a műsorvezető egyben újságíró is. Mert a kérdezés és a kételkedés minden újságírónak dolga. Ön ezt írta Hajdú Évának:

 

„Nekem valahogy egyik felelet sem verte ki a biztosítékot, lehet, hogy azért, mert század íziglen orvoscsaládilag elkötelezett vagyok, és tényleg hiszek a védőoltásokban. Krónikás koromban igen sok vitát hallottam, vezettem a témában, mindezzel együtt inkább igent mondok az oltásokra, mint nemet, saját gyerekemet is oltattam. Most 23 éves.”

 

     Az Ön 23 éves fia 1991-ben született. Akkoriban a gyerekek még csak 6 betegség ellen kaptak védőoltást. 2009-re a kötelező védőoltások száma már 11.

     2014-ben ehhez még hozzájött kötelezően az addig csak ajánlott Hepatitis B elleni.

     Az is a változások közé tartozik, hogy (mert így gazdaságos az előállítóknak) egy ampullába többféle betegség elleni szérumot töltenek. Az Ön gyereke még csak három komponensű oltást kapott, a mostaniak már ötféle betegség ellen is kapnak „szurit” egyszerre (ld. DiPerTe). Az egyik hatóanyaga még le sem bomlik, mikor a másik már hatni kezd. Egészséges immunrendszerű gyerek legyen az, aki szövődmények nélkül megússza. Apropó szövődmények: többgenerációs orvos családjának ma is praktizáló tagjai közül talán valakit érdekel, hogy más (nyugati) országokban milyen kutatások folynak arra nézvést, hogy feltárják, mi az összefüggés például az oltások és a gyerekkori immunzavarok vagy a szintén gyerekkori cukorbetegség ugrásszerű megnövekedése között. Azt már csak szégyenkezve írom le, hogy a nyugati országokban (amelyekre vigyázó szemünket mindig vetjük) már régóta nem oltanak TBC ellen – a mi ÁNTSZ-ünknek ez úgy látszik még nem tűnt fel –, sőt az oltásrendjük is egészen más. (A cikkben eredetileg BCG-t írtam, ami a TBC elleni oltás neve. Tévedésemre dr. Regéczy Zoltán hívta föl a figyelmemet. Köszönöm. F. Á.) Ott a felvilágosításon, a meggyőzésen, a szülővel való megbeszélésen van a hangsúly, nem pedig a büntetésen, mint nálunk, ha éppen lázadozik a szülő, és vétót emel valamely oltás ellen. Azt már alig merem leírni, hogy vannak olyan elvetemült Unió-beli kormányok, amelyek egyetlen védőoltást sem tesznek kötelezővé.

     De már túl sokat írtam az oltásokról, ha érdekli a téma, Neil Z. Miller Védőoltások c. könyvét érdemes elolvasnia (kétezeregy bt.; 2003).

     Amiért tulajdonképpen írok: az orvosi tévedhetetlenségbe vetett hitében szeretném megingatni. Elég lenne csak Semmelweist említenem a 19. századból, de hozok a múlt századból is magyar példát: dr. Béres József cseppjeit. A történetét bizonyára ismeri. A közelmúltból pedig elég csak a gyengéd szülést említenem, ami még mindig nem vált általánossá. A hetvenes években a szülő nők lábát kengyelbe szíjazták, és a megszületett gyermeket csak néhány percre, messziről látta. Az orvos vagy az asszisztense fölemelte a gyermeket a szülés után, hogy az anyja legalább azt lássa, fiú-e vagy lány. Fájó szívvel hallgatom, hogy mit kellett volna a megszületett gyerek(eim) érdekében tenniük: az anyamellre tenni még amúgy magzatmázasan, majd hagyni, hogy fölfedezze az ennivaló forrását, és utána is együtt lenni vele, nem pedig csak a szoptatás idején látni.

     Elvették a szülés örömét a nőktől, és nehezen helyrehozható (ha ugyan helyrehozható) lelki károkat okoztak több korosztály gyermekeinek. És akkor még nem írtam az ún. „amerikai iskola” néven elhíresült eljárási rendről: kis nőgyógyászati rendellenesség esetén nem a bajt gyógyították, hanem kivették az „öreg” nő méhét, mondván, 38 éves, már úgysem fog szülni, és milyen jó lesz, ha majd hatvanéves korában nem lesz rákos. Rákos daganatnál az egész mellet levették akkor is, ha orvosilag nem volt indokolt. Ez nálunk még akkor is divatban volt, amikor szülőhelyén, az Egyesült Államokban már nagy cikkek jelentek meg annak káros voltáról (’80-as évek). Azok az orvosok, akik mindezt elkövették, még itt élnek közöttünk, soknak még ma is van szava a különféle orvosi protokollok kőbe vésésében.

     Kedves Erika, kételkedjen – fontos erény ez egy újságírónál.

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

 

• Hajdú Éva: Már megint az a védőoltás! – a közszolgálati médiumban

• Védőoltásról szóló cikkünk visszhangja. Dr. Regéczy Zoltán, Ferenczy Ágnes