− Az üveggyár felszámolását követően megmentettünk olyan tárgyakat, raktári anyagokat, amelyek itt, a kiállítóterem falain belül megmaradnak az emlékezet számára, de közadakozásból is sok relikviát sikerült beszereznünk, és mindazok, akik átérzik ennek a fontosságát, igyekeznek lehetőségeikhez mérten gyarapítani a gyűjteményt. A kapott anyagok és a kiállítási tárgyak rendszerezésében két helyi iparművész segíti munkánkat: Kékesi Ivánné (Sípos Judit) és Nagyné Hamza Erzsébet.

 

− Van-e olyan kiállított tárgy, amely értékeit tekintve kiemelkedik a többi közül, amely esetleg akár önmagában is külön helyet érdemelne?

 

− Nagyon nehéz erre választ adni, hiszen az ott kiállított tárgyak mindegyike egyedi, egyikük-másikuk száz-százhúsz éves. Tehát nem tudom, lehetne-e bármelyiket is kiemelni, megkülönböztetni pusztán az értéke alapján a többitől. De van itt összeállítás az elmúlt negyven év terméséből, bemutatva ennek a nagy múltú cégnek szinte a teljes termékskáláját. Hiszem, hogy a gyűjtemény anyaga gazdagodni fog, és várjuk mindazokat, akiknek van olyan kordokumentuma vagy bármilyen anyaga, ami a gyár múltjához köthető.

 

− A verebek azt csiripelik, hogy a kiállítóterem egyes részeiben különleges látvány és hangeffektusok is lesznek, jobban érzékeltetve a látottakat. Mindezt csak azért említem meg, hogy jelezzem: itt nem egy szokványos megoldásról lesz szó.

 

− Azzal kezdtem, hogy ehhez a kiállítóhelyhez nem nyertünk pályázati pénzt, így a termek kialakítása is egy hosszabb folyamat eredménye lesz, hiszen mindenhez forrás, azaz pénz és pénz kell. Természetesen ezt a technikai megoldást is szeretnénk megvalósítani, és minden bizonnyal úgy is lesz, a kérdés csak az, hogy sikerül-e a tervezett májusi megnyitóig kivitelezni, vagy várnunk kell vele. 

 

− Némi túlzással mondhatnám talán azt is, hogy a hajdani üveggyár dolgozói számára ez nem is annyira egy kiállítóterem, sokkal inkább valami kegyhely lesz. Nem tudom, jól látom-e?

 

− Minden bizonnyal így van, hiszen itt generációk váltották egymást a gyárban, az itt élő embereknek ez adta a munkát, biztosította a megélhetést a családjaik számára, tehát ők más szemmel fognak itt végigmenni a termeken, másként tekintenek az itt kiállított tárgyakra, mint az idelátogató turisták. Én csak azt tudom tanácsolni, vagy még inkább kérni az idelátogatóktól, hogy mielőtt még elvakítaná őket a kristályok csillogása, csak egy pillanatig gondoljanak azokra, akiknek mindezt köszönhetjük, akik öregbítették a hírnevünket a világban. 

– Botz Domonkos –

Vendégünk

Feltöltve: 2011. május 8., vdgy

NÉV:

CÍm

Vendégünk

Feltöltve: 2014. február 27., hé

A kiállítóterem alapításának gondolatáról, az ezzel kapcsolatos feladatokról és a háttérmunkákról beszélgetünk annak szülőatyjával, az alapítás ötletadójával, Holló Henrikkel, a település polgármesterével.

Májusban nyitja meg kapuit a Parádsasvári Kristály Kiállítóterem és Galéria

BOTZ DOMONKOS

− Miután a település erre nem nyert pályázatot, így csak önerőből lehetett megoldani, de komoly hozzáadott értéket jelentettek azok, akik a közmunkaprogramban részesei voltak ennek a munkának. Lehetne kérdezni, hogy most ez a legfontosabb? Erre pedig csak igennel tudnék válaszolni, hiszen egy nagy múltú, több mint háromszáz(!) éves gyárról van szó, ami generációknak adott itt munkát, Magyarországnak pedig nevet a világban. Tehát igen, kell, ez fontos és nem csak az itt élők számára bír jelentőséggel. Szeretnénk még helyet és bemutatkozási lehetőséget adni a kiállítóteremben egy üvegfúvónak és két manufaktúrának is.

 

− A kiállítóterem nemcsak ipar-, hanem helytörténeti emlékeket is őriz, hiszen a kettő szervesen összefonódott. A berendezési és kiállítási tárgyait milyen anyagok alkotják, hogy sikerült beszerezni ezeket? 

− Miután Ön is közel harminc éven át dolgozott a nagy múltú üveggyárban, valahol érzem és megértem a motivációit, de egy ilyen beruházás eléggé tőkeigényes. Hogy sikerült megoldani a finanszírozást?