Felsőfokú tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán folytatta, ahol Domanovszky Endre, Pap Gyula, Hincz Gyula voltak a mesterei. 1953 óta él Egerben, és ott dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Az Egri Tanárképző Főiskolán tanított.

 

     Komoly mestereket tudhat maga mögött – gondolok itt a főiskolai évekre –, melyeket követően kialakult sajátos kifejezésmódja, festői stílusa. Hogy emlékszik vissza a kezdetekre, az első önálló lépésekre? Akadtak-e mentorai az induláskor?

 

     Valóban kiváló mestereim voltak. Az Ön által is említett Domanovszky, Hincz és Papp Gyula, valamint Barcsay Jenő meghatározóak voltak festői látásmódom kialakulására, a technikai tudás megszerzésére, de nagy hatással voltak rám Szőnyi István, Poór Bertalan és Bernáth Aurél is, akik akkoriban szintén a főiskola tanárai voltak.

     A gond csupán a mesterek és tanítványok kapcsolatának alakulásában volt, hogy a politika meghatározóan beleszólt az oktatásba. Az 1950-es éveket meghatározta a szovjet „élenjáró művészet”, az ún. szocreál, amely gyakran a teljes naturalista jegyeket tartotta követendőnek. Így a kitűnő mesterek nem adhatták át teljes tudásukat és sajátos művészi látásmódjukat, amely az akkori tanuló ifjúságnak valóban a műveltségét, művészi kifejezőkészségük fejlődését szolgálta volna. Ez szörnyű baj volt, mert a mesterek is kínlódhattak miatta. Megalkuvás volt a részükről, mivel – gondolom – állandó ellenőrzés alatt álltak ők is.

     Mindezek miatt mentoraim nem voltak. A művészeti életben bevezették az ún. 3T-t, tiltás, tűrés, tagadás. Ez gátolta a kibontakozást a művészeti életben. Nagyon nehezen kezdett kibontakozni sajátos művészi kifejezésmódom is.

     Az indulás eseményei között meg kell említenem két jelentős korszakot és egy emlékezetes eseményt:

A képzőművészeti főiskola előtti tanítóképzős éveket (1941 – 1944), amelyet megszakított a II. Világháború, de ahol ennek ellenére kiváló vizuális és általános művészeti ismeretekre tettem szert. Rajztanárom, Hamza Tibor volt rám nagy hatással. Felfedezte a rajzolás iránti különleges érdeklődésemet és folyamatos figyelemmel ösztönzött a rajzolásra. Hatására már első éves koromban megnyertem a Tanítók Miskolci Országos Kiállítását és azzal egy egyhónapos művésztelepi meghívást a Miskolci Művésztelepre.

     A világháborúban besoroztak leventeként. Négy év orosz hadifogság várt rám. Itt az egyetlen saját tárgyamnak tekinthető evőedényem, a csajkám díszítgetését észrevették fogva tartóim. Igen tetszett nekik és egyre több „megrendelést” kaptam tőlük saját edényeik díszítésére, míg nem „Jósorsomnak” köszönhetően fogságom második két évében – már a láger vezetőitől – fő feladatom lett a nagy orosz festők – Siskin, Ajvazovszkij, Repin, … – képeinek másolása. Alighanem ennek köszönhetem a hosszú rabságból való élve szabadulásomat is.

     A kezdeti lépéseknél emlékezetes számomra az egri mozi-üzemi vállalatnál töltött két év is, ahol dekoratőrként dolgoztam. Vezetője akkor, Strbák István – a későbbiekben az egri tanárképző főiskola földrajz tanszékének tanára volt. Az egyetlen ember, aki munkát adott nekem az 1955-ös egyházi esküvőm után. Sőt biztatott, tehetségesnek tartott, némileg még anyagilag is támogatott.

 

     Többféle technikával dolgozik, a grafikai megoldások mellett ott a pasztell, akvarell, és az olaj. Mennyiben kapcsolódik az alkalmazott technika a témaválasztáshoz?

 

     Festészeti technikáim: az olaj, tempera, quache, akvarell, pasztell és olajpasztell, valamint a sokszorosító grafikák közül a linó és rézkarc. A témaválasztás és technika szorosan összefügg munkáimban. Példaként említeném a Képzőművészeti Alap, vagy helyi tanácsi/ önkormányzati pályázatokra, benyújtott képeim technikáit.

     A Gutenberg évfordulóra, a modern könyvnyomtatás feltalálójának emlékére nyomdatechnikával volt természetes a megvalósítás. A linóleum metszet technikát választottam a témához.

     Egy másik kiírás, az „Egri hősök” pályázat sorozatkészítésre alkalmas pályaműveket kért – így egyértelmű volt a sokszorosító grafikai eljárás választása.

     Szívesen emlékszem vissza a Heves megyei tájházak sorozatra, amelyet rézkarcban készítettem.

Sok üzem, ipari létesítmény megörökítése is volt képzőművészeti pályázati téma, amelyeket ajándékozási céllal is gyakran készíttettek.

     Kedvelt sokszorosító eljárásaim a rézkarc, a linóleum- és papírmetszet, amelyeket e pályázatokon való részvétel kapcsán ismertem meg részleteiben is alaposan, és amelynek nagy hasznát vettem későbbi tanári pályafutásom alatt.

     A különböző festészeti technikák már gyermekkorom óta rendkívül érdekeltek. A Képzőművészeti főiskolai éveim alatt az akvarell és az olaj technika rejtelmeit, a Tokaji Művésztelepen pedig – ahová több mint tíz éven át jártam rendszeresen – a quache, pasztell és olajpasztell technikákat is megismertem. Sok képi kifejezési lehetőség, eszköz nyílt meg számomra, amelyet a technikák kínáltak.

     Nekem az olajpasztell lett a legkedveltebb. Örömmel alkalmazom a mai napig. Ezzel tudom a legjobban kifejezni bizonyos festői törekvéseimet. E tapasztalatokat szívesen megosztottam pedagógus kollégáimmal is a Heves megyei rajztanárok továbbképzés-sorozatán - amelynek 15 éven át voltam vezetője -, és közülük is többen megszerették.

 

     De ha már szóba került a témaválasztás – itt is széles a paletta. Pályája kezdetén gyakran ábrázolta a paraszti lét pillanatait, így születtek a Kaszálás, Aratás, Cséplés, vagy a Halottsiratás című képei. A bensőséges csendéletek mellett, tájképeket, portrékat, aktokat és utcaképeket festett. Voltak-e olyanok, amelyekhez többször is visszatért, vagy átdolgozott?

 

     Az 1950-es, kezdeti években teljesen olyan életet éltem, mint a korabeli parasztgyerekek. 1958-ig, a Tsz-ek megalakulásáig arattam, kaszáltam, különböző mezőgazdasági munkákat végeztem, mint a társaim, természetesen az apám mellett. Részt vettem az aratásban, cséplésben és a többi tevékenységben, éltem a falusi emberek életét, láttam és részese voltam a temetéseknek, stb. – így ezek a festői témák természetesen jöttek.

     Különösen érdekelt a kender termesztése és feldolgozása. Az akkori időben, odahaza természetes volt, hogy a nők fonnak, tilolnak, a patakban áztatnak. A szövés különösen megfogott. A szövőnők témát többször megpróbáltam, de az 1950-es években nem sikerült. Minduntalan vissza-visszatértem a témához, de csak 2014-ben fejeztem be. Sok évig kínlódtam, küszködtem vele, míg a kompozíció megnyugtató lett számomra.

     A tájképek és utcaképek? Gyalog jártam be a polgári iskolába és a tanítóképzőbe Felnémetről Egerbe. Csodáltam és csodálom ma is a Líceum tekintélyes szépségét, az Érseki palotát, a gyönyörű székesegyházat, a múlt szépséges építészetét.

     Sok akvarellem ma is meg van a sok szép barokk és korabeli más stílusú épületről. Pl.:a Kispréposti és a Nagypréposti palotáról, az Érseki palotáról, a Kálvin házról, a Hild József által tervezett bazilikáról, a várról, az Eger patakról a Dobó tértől az Almár-völgyig.

     Az Almár-völgy gyermekkorom legkedveltebb játszóhelye volt, felnőtt koromnak pedig legszebb festői témája.

     Az Eger patak mellet másik kedves folyóm és képeim kifogyhatatlan forrása a Tisza. A Tisza -tó a horgászokkal, a vitorlázókkal – szerintem – vetekszik a Balaton szépségével. A Tisza partján megpihenni, rajzolni, festeni és látni a napszakok váltakozását – csodálatos élmény! Csábít az akvarell és az olajpasztell képek alkotására.

     Képeim örömteli témái a családtagjaim babakoruktól a felnőtt korukig. A férfiember a feleségét festi a legszívesebben. Én éjjel-nappal festettem volna. A gyermekeimet és az unokáimat is sorban, mind megörökítettem.

     Visszatérő témám az évszakok váltakozása a Bükkben. A lillafüredi út csodálatosan szép télen: ahogy az autók megcsúszásukkal nyomot hagynak a hóban vagy a sárban, olyan szép látvány (a faktúra változásának olyan gazdagsága!), hogy szebbet el sem lehet képzelni!

     Ezekről a témákról sokat festek a mai napig is, azt remélve, hogy a kiállításlátogatókat is megfogja valamelyik.

 

     Sokáig az egri főiskola rajz tanszékének a vezetője volt. Akadtak-e olyan tanítványai, akik már túlestek a megmérettetésen és azóta komolyabb sikereket értek el?

 

     Volt tanítványaim között szép számmal akadnak, akik Munkácsy- vagy Kossuth-díjat, illetve egyéb magas rangú szakmai elismerést kaptak. Mégis, nem úgy fogalmaznék, hogy az én tanítványaim sikerei, mert hárman együttműködve, Blaskó János, Seres János és én voltunk a hallgatók mesterei.

     Név szerint Csáji Attilát, Türk Pétert, Jószay Zsoltot, Makoldi Sándort, Földi Pétert, Herczeg Istvánt, Hrk Máriát, valamint egy egész művészettörténész csapatot – Kárpáti Lászlót, Dobrik Istvánt, H. Szilasi Ágotát, Goda Gertrúdot, Lengyel Lászlót említem meg, de a fel nem soroltakat sem szeretném megbántani. A fent említettek azok, akik most jutottak eszembe.

 

     Elég csak egy pillantást vetni a képeire és érezni, mélyek a gyökerek, a kötődés a hevesi tájhoz, Egerhez. Mi az, ami ennyi időn keresztül idekötötte, megtartotta?

 

     „Itt születtem én ezen a tájon,…” – vallom Petőfivel együtt.

     Ma is felnémeti gyerek vagyok. Szeretem a földön végezhető fizikai munkát. Hiányzik, ha nem áshatok, kapálhatok, a gereblyézhetek. Szeretem, mint apám szerette a földet. A földdel való munka jelentette apám számára az életet. Ebből örökölhettem én is valamit. A földet számomra ma a kis kertem jelenti.

 

     Egy író, alkotó, művészember számára mindig meghatározó a környezet. Eger városképét olyan neves építészek formálták, mint Josef Ignaz Gerl, Fellner Jakab, Grossmann József, Hild József, Wälder Gyula, Makovecz Imre, stb. Mennyire ragadták meg a képzeletét építészeti örökségük, mennyire adtak ezek ihletet?

 

     1944-ig, 18 éves koromig nekem Eger volt a legnagyobb város, amelyet láttam. Ide jártam iskolába Felnémetről a polgáriba és a tanítóképzőbe is. Szerencsés vagyok, mert Eger lenyűgözött építészetével, esztétikai mércét adott. Talán sokan észre sem veszik, de Egerben még ma is sok, nagyon szép paraszt barokk kapu van, csak észre kell vennünk azokat utcai sétáinkon. A paraszt építészet szívesen utánozta a barokk építészetet. Ezt lehetett, ill. lehet még ma is észrevenni a házak tornácain, verandáin. Szükségszerűnek éreztem, hogy a barokkot, mint festő, megörökítsem. Ennek jegyében „Az egri barokk egy egri festő szemével” címmel egy 22 db-os akvarell-sorozatot készítettem. A kiállítást Losonczi Miklós, a Műcsarnok művészettörténésze nyitotta meg.

     „Méltó ez a kiállítás azokhoz az alkotókhoz, akik ezeket az épületeket tervezték és létrehozták.” – mondta méltatásában.

 

     Évtizedeket töltött Egerben, milyennek ítéli meg a változásokat a város mai arculatának tekintetében?

 

     Sok pozitív változás történt Eger arculatának alakulásában. Gyerekkorom szeretett utcái úgy újultak meg, hogy nem csak használhatóak, de szépek is lettek. A tervezők törekedtek olyan anyagokat használni, amelyek nem csak jó minőségűek, de esztétikusak is. Elismerésre méltó a vár rekonstrukciója, a sok szép műemlék épület folyamatos karbantartása, a parkosítás és virágosítás, új útburkolatok és járdák építése. A Líceum, mint műemlék épület rekonstrukciója, példaértékű.

     Ám, véleményem szerint, nem minden felújítás lett sikeres. A Makovecz uszodáról nem egyezik a véleményem a hivatalossal. Én olyan helyre vittem volna ki, ahol nem bántja a környezetét. Még az Almagyar – dombról nézve is, robusztus tömegével nem illik a környezetébe. Ugyancsak kritizálható az Eger patak medrének újjá építését. Idegennek érzem a kerékpár utat, amelyről nem hiszem, hogy az egri kerékpárosok nap mint nap használják.

     A Dobó tér elveszítette meghittségét és barokk jellegét a legutóbbi felújítása során. Elsősorban: tiszteletben kellett volna tartani az alkotó Kisfaludy Stróbl Zsigmond kérését, aki kifejezetten a Dobó térre tervezte a „Végvári vitézek” szoborcsoportot, és a felállítását is személyesen irányította.

 

     Eger a térség egyik gyöngyszeme, vagy zászlóshajója, rengeteg szépséggel bír, van-e, vagy vannak-e olyan helyek, amelyek valami miatt kedvesek az Ön számára, ahol jó egy kicsit elidőzni, elücsörögni, ami valami belső békét, feltöltődést ad?

 

     Az Érsek-kert padjai, a szökőkút és egész környéke, az Érsek-kert régi hídja a tóval mindig felüdülést nyújtanak, gyönyörködtetnek. A Vár, azon belül a székesegyház romjain szeretek megpihenni, gondolkodni.

     És végül, az otthonom: a Leányka utcában, ahol lakom, minden évszakban és időszakban – reggel, délben, este, de még éjjel is – gyönyörködtet a város. Szépséges völgyben telepszik az Eger patak két oldalán.

 

     Szeretem, nekem ez a hazám.

 

– Botz Domonkos –

 

 

 

Vendégünk

Feltöltve: 2011. május 8., vdgy

NÉV:

CÍm

Vendégünk

Feltöltve: 2017. dec. 24., hé

Látogatóban Nagy Ernő festőművésznél

BOTZ DOMONKOS